Kellemetlen igazság

2009.12.23. 16:55

 

Az igazság szabaddá tesz – áll János evangéliumában. Az igazság akkor is szabaddá tesz, ha első pillanatban kellemetlen – teszi hozzá Al Gore.

1993 és 2001 között az USA alelnöke volt, 2000-ben pedig csak pár szavazat választotta el attól, hogy a nyugati világ vezető hatalmának elsőszámú vezetője legyen. Hogy mi lett volna a világgal, ha megnyeri a Floridát is, ahol a győztes Bush öccse kormányzóként (a rossz nyelvek szerint) rásegített bátyja sikerére? Lehet, hogy nem lett volna Iraki háború? Lehet, hogy nem estek volna el amerikai srácok Afganisztánban? Lehet, hogy még állna a WTC?

Lehet, de vesztett, az Egyesület Államok egy őskonzervatív, finoman is szólva korlátoltabb ember irányítása alá került, a WTC ikertornyok pedig terroristák áldozataivá váltak.

 

A vesztes Al Gore ezután visszavonulhatott volna limonádét szürcsölni egy napos tengerpartra, vagy írhatott volna memoárt az alelnökségéről, és várhatta volna az ebből befolyó pénzt. De nem ezt tette, hanem elkezdte járni a világot, és felhívni az emberek figyelmét a közelgő ökológiai katasztrófára.

Előadásai annyira népszerűek lettek szerte a világon, hogy beindították a filmesek fantáziáját is és 2006-ban Davis Guggenheim rendező irányítása alatt elkészült a Kellemetlen igazság című ismeretterjesztő film.

A film tulajdonképpen Gore monológja (melyet áthat a humor is) a globális felmelegedés már érezhető és a jövőben valószínűleg bekövetkező káros hatásáról, melyet kiegészítenek fotók, filmbejátszások és legfőképp grafikonok. Gore-nak másfél órája van, hogy elmondjon egy egész bolygót veszélyeztető jelenségről majd' mindent, így a film kicsit "sűrűbbre" sikeredett a kelleténél. Elárasztanak minket az adatok és az ábrák, szinte már felfogni sem tudjuk az információözönt. Al Gore karizmája és az általa képviselt ügybe vetett hite azonban húzzák magával a nézőt. Az egykori alelnöknek és a film alkotóinak nem az már nem lehet a célja ebben a kb. 95 percben, hogy megoldásokat is kínáljon, de a probléma tudatosítása mindenképpen. 

Az eredmény valamelyest látszik is. Ha más nem díjakban mindenképp: Gore-t 2007-ben környezetvédelmi tevékenységéért béke Nobel-díjjal tűntették ki, a Kellemetlen igazság pedig (szintén 2007-ben) a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar szobrot hozhatta el, valamint a legjobb filmdal díjat is megkapta.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr891618442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása