Ha valaki abból az állítás szeretne filmet készíteni, hogy a nagy gazdasági vállalatok gonoszak, kizsigerelik alkalmazottaikat és a természetet, és csakis a haszon élvezi őket, akkor valami igen nagy újdonsággal kell előállniuk, mert mindamellett, hogy ez mind így igaz, végtelenül közhelyes a téma. Valóban nagy szemétség pár dollárért dolgoztatni gyermekeket és valóban nagy a felelősségük a gazdasági társaságoknak Földünk kincseinek kifosztásában, de ezt akkor is tudjuk, vagy legálabb sejtjük, ha nem nézetnek meg velünk egy majd' 150 perces filmet.

A The Corporation nem azért rossz film, mert ne lenne igaz a témája, hanem azért mert közhelyekből építkezik. Nagy hírű emberek szólalnak meg benne, mint Michael Moor Oscar-díjas dokumentumfilmes, Naomi Klein írónő, vagy Noam Chomsky globalizációkritikus nyelvész, vagy Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász, de hiába mondanak nagyon okosakat, ha az egész nem több egy elsötétített szobában a kamerába beszélő értelmiségiek monológjánál. A film alkotói nem kérdeznek meg egyetlen egy érintettet sem. Nincs kizsigerelt gyerekmunkás, nincs nyomornegyedben élő anya, nincs a környezetszennyezéstől megnyomorított ember sbt., aki emberközelből is bemutathatná a cégek gaztetteit.

A The Corporation másik nagy hibája, hogy nem több, mint egy pamflet, nem több, mint egy vádirat. Az alkotók sajnos sokat tanultak a filmben megszólaló Michale Moor stílusából. Ez a film is megmarad egyoldalúnak. A másik fél véleményére nem kíváncsi. Ha mégis megszólalnak benne vállalatvezetők, vagy a neoliberális gazdaságpolitika feltétlen hívei, akkor totál hülyének vannak beállítva, s ha az alany nem mond hülyeséget, akkor oda tesznek egy feliratot, ami jól helyrerakja az alanyt. Több szempontból is problémás ez: egy dokumentumfilmesnek lehet véleménye, ki is állhat a jó ügyért, de ezt sohasem teheti úgy, hogy nem adja meg az esélyt a másik félnek, másrészt a nézők manipulálásával épp azt teszik, ami ellen fel kívánnak szólalni. Hogy akarják, hogy tudatos fogyasztókká, felelős választókká, a fenntarthatóság követőivé váljon valaki, ha ezt befolyásolással szeretnék elérni?

A Joe Bakan világsikerű könyvéből készült film lassan kultfilm státuszt ér el, mert felszólal az embereket manipuláló és kifosztó gazdasági hatalmak ellen. A kérdés, hogy el szabad-e fogadni azokat a filmes módszereket, amiket alkalmaznak? Szerintem egyértelműen NEM!

A filmből zúdulnak ránk az információk (felfogni is alig lehet, befogadni meg biztosan nem), amik bizonyára hitelesek is, de ha egy doksiban nem szerepeltetnek egy hiteles embert, aki képes legalább vitába szállni a felsorakoztatott érvekkel szemben, akkor baj van. Nem az a baj, hogy nincs olyan ember, aki tárgyszerű állításokkal be tudná bizonyítani, hogy a nagyvállalatok nem teszik tönkre a társadalom szegényebb rétegei és a környezetet (mert nyilvánvaló számomra, hogy ezt lehetetlen cáfolni), hanem hogy meg sem próbálják megtalálni ezt az embert a film készítői.

Az ügy, amit képviselnek az fontos és jó, ahogy ezt teszik az elfogadhatatlan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.